Controll-os sikerek a Kick-box Diákbajnokság Döntőjén

A Controll SE 12 versenyzője 4 arany,-10 ezüst,-9 bronzéremmel zárta a március 25-én Békéscsabán megrendezett Kick-box Diákbajnokság Országos döntőjét.

A sok szép eredmény közül kiemelendő Németh Kristóf teljesítménye, aki kadett I. -37 kg kick-lightban fegyelmezett versenyzéssel, három győztes mérkőzéssel megszerezte élete első bajnoki kupáját, light-contactban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Bolfán Ákos –ahogy a Karlovac Open-en és a Slovak Open-en is- ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az egyik legerősebb mezőnyben első éves juniorként -69kg light,- és kick-light-ban is ezüstöt hozott haza.

Szász Krisztofer junior -74kg-ban 3 kategóriában is tatamira állt. Light-ban döntetlen mérkőzéssel, bírói megjelöléssel maradt csak le az aranyról, kick-lightban jó versenyzéssel megérdemelten győzött, míg point-fightingban egy bronzot sikerült elhoznia.

Bolfán Ádám és Szmolek Emanuel ezúttal is egy súlycsoportban junior 79 kg-ban versenyeztek. A kategória döntőjét kick-lightban és lightban is a Controll-os versenyzők vívták, bizonyítva további jó formájukat Ádám light-ban, míg Emanuel kick-lightban diadalmaskodott.

Controll-os csapat a Diákbajnokság Döntőjén

Érmeseink

 

Eredmények:

Németh Kristóf C1 -37kg LC 3., KL 1.
Takács Áron C1 -37kg KL 3.
Koledics Dávid C2 -52kg LC 3.,KL 3.
Varga Kevin Junior -57kg LC 2.,KL 3.
Bolfán Ákos Junior -69kg LC 2.,KL 2.
Szász Krisztofer Junior -74kg LC 2., KL 1. PF 3.
Takács Patrik Junior -74kg LC 3.,KL 3.
Bolfán Ádám Junior -79k LC 1.,KL 2.
Szmolek Emanuel -79kg LC 2.,KL 1. PF 2.
Takács Viktóra Junior -65kg LC 3.,KL 2.
Major Dorina Junior -70kg LC 2.,KL 2.

Lengyelországban...

Lengyelországban a hazaiak legjobbjaival mérkőzött meg a magyar kick-light válogatott. A Kartuzy...

Master-class EB ezüst és...

2018. október 13-21-ig Szlovákia fővárosában, Pozsonyban rendezték meg a WAKO kick-box...

Bertalan Gábor Péter és...

A hét végén Szlovákia fővárosában, Pozsonyban rendezik meg a WAKO kick-box világszövetség...
Vissza a listaoldalra