Karlovac Open: Szmolek Emánuel Európa Kupát nyert!

39 nemzet, 2206 nevezést adott le a február 14-16-ig megrendezett idei Karlovac Open Európa Kupára, amely a Controll SE sportolóinak az év első versenye volt. Az egyesületünk mindkét szakosztálya (kung fu, kick-boksz) részt vett a rangos versenyen. A kick-boksz szakosztály versenyzői betegségek és egyéb okok miatt csökkentett létszámmal indultak.

A tavalyi felnőtt VB ezüstérmes Szmolek Emánuel egy súlycsoporttal feljebb -84kg-ban mérettette meg magát. Light-contact szabályrendszerben a 4 közé jutásért kikapott, nem sikerült időben ráhangolódnia a versenyre, viszont kick-lightban már maximálisan összpontosítva tudott felállni a tatamira, a 4 közé jutásért a válogatott osztrák versenyzőt, a döntőbe jutásért a makedónok válogatottját, a döntőben pedig a bulgárok favorit versenyzőjét utasította maga mögé, így megérdemelten vehette át az aranyat.

Nagy Dávid 57kg junior kategóriában lightban a nyolcaddöntőig jutott, kick-lightban aztán sikerült szépíteni egy bronzzal. Élete első felnőtt versenyén mindkét kategóriában bronzéremmel lett gazdagabb.

Pataki Barnabás tavalyi kadett 2-es válogatottunk 2 súlycsoporttal feljebb -52 kg-ban indult- a súlycsoportváltás fizikálisan megnehezítette a dolgát- ezúttal érem nélkül a nyolcaddöntőben zárt mindkét kategóriában.

Dancsó Zoltán a kick-box szakosztály vezetője és edzője az év eleji formát tekintve mindhárom versenyző teljesítményével elégedett volt.

A kung fu szakosztály versenyzői Koszogovits Mihály edző vezetésével sikeresen szerepeltek az Európa Kupán.

79 kg-ban light-contactban Pintér Bálint és Szabó Márk is a négy közé jutásért búcsúzott, az előbbi egy angol az utóbbi pedig egy bulgár versenyzőtől kapott ki. 79 kg kick-lightban Szabó Márk bronzérmes lett, akit egy osztrák versenyző állított meg a döntőbe jutásért, ugyanez az osztrák a másik ágon döntőbe jutó Pintér Bálintot győzte le, így ő ezüstöt, míg Szabó Márk bronzot szerzett.

Huszár Dominik -84 kg light-contactban 4 közé jutásért osztrák, döntőbe jutásért litván versenyzőt vert, a döntőben bulgár ellenféllel szemben maradt alul, így ezüstérmes lett, kick-lightban pedig bronzot szerzett. Koszogovits Mihály a kung fu szakosztály vezetője, edzője jó évkezdésnek ítélte meg a szakosztály versenyzőinek teljesítményét.

Eredmények:

Kick-boksz szakosztály:

Szmolek Emánuel felnőtt -84 kg kick-light 1 .hely

Nagy Dávid felnőtt -57 kg light-contact 3., kick-light 3., junior -57kg kick-light 3.hely

Pataki Barnabás kadett 2 -52 kg light-contact nyolcaddöntő, kick-light nyolcaddöntő

Kung fu szakosztály:

Pintér Bálint felnőtt -79 kg kick-light 2. hely

Szabó Márk felnőtt -79 kg kick-light 3. hely

Huszár Dominik felnőtt -84 kg light-contact 2. hely, kick-light 3.hely



Kapcsolódó galéria

7 Controllos arany a...

A kick-box sportágat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan elismerte, Magyarországon pedig...

Bolfán Ákos és Szmolek...

Az idei Szlovák Opent február 22-23-ig Pozsonyban rendezték meg. Az első versenynapon a kadett és...

Karlovac Open: Szmolek...

39 nemzet, 2206 nevezést adott le a február 14-16-ig megrendezett idei Karlovac Open Európa...
Vissza a listaoldalra